Projekthírek
A szakrendelő hírei
Kapcsolat
 






Az Érdi Emelt Szintű Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ kialakítása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, KMOP-4.3.2-2008-0003 azonosító számú, „Kistérségi járóbeteg-szakellátás fejlesztése a Közép-Magyarországi régióban” című pályázaton elnyert 1.320.167.360 forintos európai uniós támogatás és az érdi polgárok összefogása révén valósulhat meg.
 
 
Aktuális
Januártól megnyílnak a szakrendelő kapui

 
A megújuló szakrendelő főorvosai december 21-én projektzáró rendezvény keretében tájékoztatták a konferencia résztvevőit a szakrendelő kibővülő szolgáltatásairól, az új ellátási formákról. A beruházás célja, hogy az Érden és vonzáskörzetében élők – mintegy százezer ember – gyógyulása a lehető legjobb feltételek mellett valósuljon meg. A 2200 négyzetméternyi új épületszárnyba beépültek a XXI. század technikai színvonalát képviselő orvosi műszerek, diagnosztikai eszközök, és a jobb ellátás érdekében jelennek meg az új szolgáltatások, újult meg a betegirányítási rendszer és az informatikai háttér.



Az Érdi Önkormányzat és az Érdi Szakorvosi Rendelőintézet a megújult rendelőintézet fogadócsarnokában december 21-én projektzáró rendezvény keretében tájékoztatta a jelenlevőket a megújuló intézmény orvostechnológiai háttéréről, működéséről, kibővülő szolgáltatásairól. 
A rendezvény célja a projekt megvalósulásáról való tájékoztatás, és ismertetése annak, hogy az Emeltszintű Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ milyen új lehetőségeket nyújt majd a betegeik számára, valamint hogyan tudnak a páciensek a kibővített intézet adta 21. századi betegellátás lehetőségeivel élni.
A rendezvényen a jelenlevők tájékoztatást kapnak a sikeres beruházás menetéről, kiemelkedő eredményeiről.


A korszerű intézményben a hagyományos szakorvosi ellátási formák mellett helyet kap majd a modern egynapos sebészeti részleg mellett egy mozgásszervi rehabilitációs nappali kórház, valamint a kúraszerű ellátásokat biztosító infrastruktúra is. Ezáltal az Érd és vonzáskörzetében élő betegek a legmagasabb szintű ellátásban részesülnek a 21. század követelményeinek megfelelően.
A rendezvényt nagy érdeklődés övezi. A rendezvény résztvevőit háziorvosok és szakorvosok, a beruházók és közreműködő szervezetek, a sajtó képviselői, valamint a város egészségügyi ellátásában részt vevő szakemberek és önkormányzati képviselők alkotják. A Járóbeteg-szakellátó Központ várhatóan január első felében nyitja meg kapuit, a beutalásokat azonban már idén megkezdik a háziorvosok.


A bővítéses rekonstrukció ideje alatt szakrendelések zavartalanul működnek. A beruházás iránt érdeklődők a 06-80-200-800 ingyenesen hívható zöld számon jutnak további információhoz. Az információs telefonszám munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között hívható. A vonal munkatársai csak a beruházást érintő kérdésekben tudnak felvilágosítást adni, ezért a betegellátással kapcsolatos kérdéseikkel kérjük, keressék bizalommal a szakrendelő betegfelvételét. A fejlesztéssel kapcsolatos legfrissebb információk iránt érdeklődők számára a www.szakrendeloerd.hu projektszájt is folyamatos tájékoztatást nyújt. 
A járóbeteg-központ kialakítása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt KMOP-4.3.2-2008-0003 számú pályázat keretében biztosított 1 320 167 360 forintos támogatásból valósul meg. A 2010 decemberében elkészülő beruházás során az intézmény egynapos sebészettel, egy új mozgásszervi rehabilitációs nappali kórházzal bővül, megújul a kúraszerű ellátások infrastruktúrája, és az orvosi eszközpark. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében a projekt során a Strukturális Alapok Programiroda jár el közreműködő szervezetként, a kivitelezési munkákat pedig a Progress-B '90 Zrt. végzi. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Vissza az előző oldalra


 
     
   
Impresszum Adatvédelmi nyilatkozat  
   




 
Akik a megvalósulást segítik
Érd Megyei Jogú Város
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Progress-B 90 Zrt.
Atlant Épülettervező Kft.
VOLMER Kft.
Budapest Investment Zrt.
Strukturális Alapok Programiroda


 
Levél a szerkesztőnekNyitólap